Rabszolgaként húzom a vasból olvasztott hordókat. Vízes átjáron vezet az utam, mely végén egy kéz leveszi rólam a mélyen sújtott terhet.
Társaim utánam sorakozva vonultak, tekintetük a göröngyös aszfalt rabjaivá lettek. Ezekben a pillanatokban közösek voltak vágyaink, álmaink.
Mentünk, egy ideig bírtuk!
Megismétlődő időszak, mely 1994 évre vezet vissza.
Igen, éreztük.
A nyomás ami gondolatainkat homályosította, a könnyes pillanatok, amiket a körülmények nyújtottak.
1994, két éves voltam!
Azóta árva lelkek járják, más senki nem látogatta.
Több száz nö töltötte el a napjait, ugyanazok a szürke falak között, melyek évről évre porosodtak és velik együtt az emlékek is.
Mindenezeket eltöröltük, a port melyben dolgoztak és ami az eltelt 16 év "gyümölcse" végleg eltünt. A kátyuk is tiszták , most már foltozásra várnak.
Ha a kátyukat betömik, megszünik a pokol ahol a rabszolgasorsra ítélt nök életük nagy részét ott hagyták és ők is ott maradtak.
Így hát új élet veszi kezdetét.
Tiszta de bizonytalan!
