Egyre jobban közeledek a Haragság hegyéhez,melyen tüske szerű sziklák ágyazódnak a Föld peremén.Lassan, lassan a sötétség karmai fognak melegen tartani, talán meglepő de biztonságba vagyok.A fény megszűnt és a feketeség elburkolja a világot.A szín megszűnt létezni, az életet fekete fehér kockákba látom.
Leáll az idő...
Már a látókörömben van a hegy ami megváltoztatja az életemet és a világot.Ha elérem azt a hegyet, megszűnnek a szívem mélyén hordozó kövek amiket nemrég kaptam ajándékba egy-egy szeretetreméltó személytől.Ők, a maguk "Istene" és képesek bárki lelkére hatni.Bárkire, aki engedi , aki tárt karokkal várja őket.
Mélyreható fájdalmakra képesek, olyanok akár a gonosz szellemek akik abban nyerik erőiket ha másokat bántanak vagy a sötétség lakói, a vámpírok akik vörös vér által lesznek szépek és fiatalok más emberek élete árán.
Nos, ezek az Istenek is ilyenek, csak ők nem a halállal büntetnek, inkább követ adnak amit életed folyamán hordasz, akár egy szolga kinek végtagjait leláncolták, egyre nehezebb és nehezebb.Te meg egyre jobban és jobban gyengülsz.
A cél amit nemrég kitűztem magam elé, nehéz a megvalósítása.
Nehéz, hisz az Istenek besegítenek , hogy az életem-mint egy virág a sivatagban-percről percre száradjon.
Én ellenállok neki, ha tudok és gondoskodok róla, de most már nehéz hisz Istenek sutyorognak körülöttem.
De eljön az idő amikor láthatatlanok lesznek...A virág újból fel fog lélegezni és ezáltal a mély levegő által én elérem azt, hogy a köveket szétrombolom.
