Biztosítsuk lelkünk békéjét: cselekedeteink olyanok legyenek, hogy ne kerüljünk szembe lelkiismeretünkkel. Semmit se tegyünk az emberek véleménye kedvéért, ne törődjünk vele, még akkor sem ha az kedvezőtlen ránk nézve.
Tartózkodjunk az indulatosságtól. Elménket tisztítsuk meg tőle, és gyökeresen tépjük ki belőle azokat a vétkeket, amelyek mindig újra és újra támadnak. Ne csak mérsékeljük, teljesen irtsuk ki. Miért is kezeljünk egy bajt kíméletesen? Ha komolyan akarunk valamit, minden bizonnyal végbe is tudjuk vinni.
Mondja ki- ki magának és másnak is: „Mi hasznunk van abból, hogy gyűlölködünk egymásra, és felette rövid életünket úgy elfecséreljük, mintha erre a világra születtünk volna örökre? Mi hasznunk van belőle, ha napjainkat, amelyeket tisztességes élvezetekkel tölthetnénk, arra használjuk fel, hogy másoknak fájdalmat és szenvedést okozzunk?”. Nem vesztegethetjük időnket ilyen haszontalan dolgokkal.
Mire jó a harc és a háborúskodás? Miért szerzünk magunknak összeütközést? Miért törekszünk mások megsemmisítésére, mikor magunk is olyan esendőek vagyunk?
Miért nem gondolsz inkább az élet rövidségére, és miért nem igyekszel azt a magad és a mások számára háborítatlanná tenni?
Míg az emberek között vagyunk, gyakoroljunk emberiességet. Senkiben se keltsünk
félelmet, senkinek se okozzunk kárt.
Ne törődjünk a veszteséggel, sértéssel, gyalázással, szurkálódással. Viseljük el nagylelkűen a rövid ideig tartó kellemetlenséget.
Hiszen alig tekintünk szét magunk körül, alig fordulunk egyet, máris itt a halál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése