Meghitt pillanat: ülök
és az égő gyertya lángjába temetkezek.
Megégetném magam szelíd lánggal
csakhogy egyformák legyünk.
Kalitkába zárt pacsirta vagy nékem,
ki örökös hallgatásba merült, hiszen
születésed pillanatától megfosztott lénnyé váltál!
Hangodért cserébe ráleltél a gyönyörüségre,
a mindenség kincsére
-a reményre.
Majd megérekeztem én
és tudom, hogy káoszt okoztam.
Mágnesként vonzódok irántad,
folyton folyvást csak látni akarlak
mohó ember lettem-Te, kellesz nekem!
Aztán találkoztam veled,
jelbeszéddel társalogtunk
ahogy máskor is szoktuk.
Ezuttal minden más volt..
Különböző utat választunk
de most is a hangod után vágyakozok.
(B. Laci kérésére íródott!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése